esküvő helyszín
 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

    ( letölthető PDF dokumentum )

Kedves Ifjú pár!

Gratulálok döntésükhöz, s így előzetesen is kellemes készülődést kívánok Önöknek és kedves családjuknak a nagy nap alkalmából. Nem egyszerű feladat egy esküvő megszervezése és lebonyolítása, hiszen az ember életében remélhetőleg csak egyszer van ilyen nevezetes esemény, érthető tehát az igény, hogy mindannyian a legtöbbet szeretnénk kihozni belőle. Ebben a készülődésben szeretnénk egy kis segítséget nyújtani azoknak a pároknak, akiknek helyszínünk megtetszett, s itt tervezik esküvői vacsorájuk lebonyolítását. Teljes körű szolgáltatást szeretnénk nyújtani, megspórolva ezzel rengeteg időt az ifjú párnak.

I.         Helyszíni esketés:                                     

Helyszíni esketést évek óta bonyolítunk, de mivel a Szajoli Polgármesteri Hivatal anyakönyv vezetői  jelenleg nem jönnek ki helyszíni esketésre, ezért ezt úgy tudjuk megoldani, - amennyiben igényt tartanak rá – hogy egy az igazival teljesen megegyező ceremóniát biztosítunk, azzal, hogy ez nem az anyakönyvbe, hanem egy emlékkönyvbe lesz rögzítve. Természetesen előtte egy , a lakhelyükhöz legközelebbi anyakönyv vezetőnél össze kell házasodniuk két tanú jelenlétében. A vendégek észre sem veszik a különbséget.

 A helyszíni esketéshez  az alábbi eszközök szolgáltatását biztosítjuk fenti díj ellenében:

- szertartásvezetők biztosítása, - emlékkönyv biztosítása, - székek a vendégek részére,- ünnepi eskető asztal fehér abrosszal, - a háttér textil dekorációja, - virágoszlopok biztosítása, - 4 szék fehér székszoknyával az ifjú párnak és tanúinak, - hangosítás biztosítása és kezelése a ceremónia alatt, - pezsgő az ifjú párnak és tanúinak.

 Az alábbi helyszíneken tudjuk biztosítani a ceremónia megrendezését:

- Csikó terem előtt a feldekorált füves területen, - Kisszigeten,  - eső vagy hideg esetén a Mályva teremben.

 Pezsgős koccintás a szertartás után:                                   

    Amennyiben a szertartás után minden vendéget szeretnének megvendégelni egy pohár pezsgővel a gratulációhoz.                                                                    

II.          Állófogadás:                                                  

    Az érkező vendégek részére a  ceremónia előtt állófogadást biztosítunk üdítőkből, jeges limonádéból, ásványvízből, kávéból, valamint sós, édes apró süteményekből, mini falatkákból. 

III.     Vacsora:

Az esküvői vacsora helyszínéül 3 éttermet tudunk ajánlani:

-Szellőpalota, amely max 250 fő befogadására alkalmas.

     Az idén elkészült a Szellőpalota teljes ponyvaborítása, amely lehetővé teszi, hogy rossz idő esetén is élvezhető legyen a rendezvény. Alacsony hőmérséklet sem lesz probléma, a mobil gázgombák kellő hőmérsékletet biztosítanak.

-Csikó terem, amely max.120 fő befogadására alkalmas. Lehetőség van arra is, hogy a mályva teremmel összenyissuk, ahol a táncos mulatságot lehet megrendezni.

-Harmat étterem amely max.120 fő befogadására  alkalmas. Ez a terem közvetlenül a Holt-Tisza partján van, ezért igen különleges a hangulata.

Terembérlet: (17:00-03.00) amely ár tartalmazza az előterek, teraszok , kert, parkoló, a nászutas szoba és a terem használatát az esküvő kezdetétől hajnali 3:00 óráig. Tovább tartó rendezvények esetén a plusz órák „felárasak”.

Szellőpalota:            Harmat étterem:           Csikó terem:                 

Körasztalos elrendezés esetén „felárat” számítunk. 

IV.      Az ital szolgáltatására az alábbi  alternatívát tudjuk ajánlani:

1.  Italcsomag  ( 8 óra):                                     

Mely italcsomag a rendezvény ideje alatt az alábbi italokból korlátlan italfogyasztást biztosít: 5 féle szénsavas és 2 féle rostos üdítők, 2 féle ásványvíz, kávé,  4 féleminőségi palackozott bor, és 2 féle sör, amelyből az egyik csapolt. A tömény italokat ebben az esetben Önök biztosíthatják, mi pedig azokat megfelelően tároljuk, hűtjük és felszolgáljuk a rendezvény ideje alatt.

A 8 óra letelte után minden megkezdett óra „feláras” .

2.  Röviditallal bővített  italcsomag ( 8 óra)  :                          

Mely a rendezvény ideje alatt háromszori felszolgálást jelent 5 féle röviditalból. ( Jagermeister, Unicum, Krémlikőr, Whiskey, Pálinka) A 8 óra letelte után minden megkezdett óra „feláras”.

3.  Röviditallal és koktélbárral bővitett italcsomag ( 8 óra):        

Amennyiben koktélokkal is kiegészítjük a röviditallal bővített italcsomagot, amely 3 féle alkoholmentes és 5 féle alkoholos italt tartalmaz,

A 8 óra letelte után minden megkezdett óra „feláras”.

4.  Tételes elszámolás a teljes italfogyasztásra vonatkozóan.

Ebben az esetben tételes fogyasztás alapján történik az elszámolás. Természetesen az ital választékot és mennyiséget közösen határozzuk meg, figyelembe véve az Önök igényeit.

V.        Dekoráció, technikai berendezések:

A bejárat, a terasz és a vacsora helyszínének díszítése drapériával , fénygirlanddal , egyedi asztalközepek, székszoknyák 8 féle  színű székmasnival,  gyertyák, fáklyák, főasztal hátterének textil dekorációja:                                                                                               

Csak székszoknya, asztalközepek:                                                                         

Egyéb dekorációs költségek:

Ültető és menükártyák ( egyedi tervezés):                                                       

Mécsesek az asztalokra:                                                                             

Szerelmesek hídjának dekorálása fénnyel és drapériával                              

Projektoros vetítés a vacsora alatt:                                                                   

Lampionos dekoráció a tánctéren:                                                                      

Koktélasztalok a tánctéren:

        VI.       Morzsaparti:

Morzsapartit a rendezvény másnapján nem biztosítunk.  Megmaradt ételek elcsomagolása hozott ételhordóba.                        

    Dekorációs lehetőségek végtelenek.  2011 év trendi színeit honlapunkon mutatjuk be számtalan egyéb ötlettel kombinálva, ami igazán harmonikussá és dekoratívvá teszi a vacsora helyszínét. 2012-ben házasodni készülőknek 2011. október 02.-án tartunk a helyszínen, amelyre előzetesen e-mailben várjuk jelentkezésüket. Itt lehetőség lesz a különböző dekorációk megtekintésére, étel kóstolásra, sütemény kóstolásra, valamint megtekinthetik a vacsora helyszíneket és a szállásokat is.

VII.    Szállás:

Szálláslehetőségek az alábbiak:

                        -7 db 2 ágyas hotelszoba                          12 fő  

                        -8 db 2+1 ágyas motelszoba                      24 fő

                        -3 db 2 x 3 ágyas motelszoba                   18 fő

                        -8 db 2 x 4 ágyas apartman                      64 fő

                        -3 db 2 x 3 ágyas apartman                      18 fő

                        -3 db 4 ágyas apartman                            12 fő

                        -4 db 2 ágyas apartman                             8 fő

   30 fő alatt 5800,-Ft/fő/éj , 30 fő fölötti létszám esetén 5200,-Ft/fő csomagárat biztosítunk. A szállások 14 órától vehetőek igénybe, s másnap 11 óráig kell elhagyni őket. Az ifjú pár szobájába hideg ásványvizeket készítünk be, és ingyenes széfhasználatot is biztosítunk.

 VIII.  Gyermekmegőrzés:

Lehetőséget biztosítunk a rendezvényen résztvevő gyerekeknek gyermekmegőrzésre, amelynek díja 8000,-Ft/óra. ( apartman ágyakkal ( 8 ágy), 2 fő személyzet)

 IX.       Egyéb feltételek:

     A rendezvény időpontjának lefoglalása a vacsora és tervezett szállásköltség 30%-ának foglalóként történő elhelyezésével történik írásbeli szerződéskötéssel. További előleg fizetés: 30% harminc nappal a rendezvény előtt. A fennmaradó összeget legkésőbb  a rendezvény követő nap 12 óráig készpénzben kell kiegyenlíteni. A végleges létszámot az esküvői rendezvény előtt 2 héttel kérjük megadni. Ezt követően csak többlet létszámot tudunk elfogadni. Gyermekeknek 12 éves korig a megadott árakból 30% engedményt biztosítunk, 3 év alatt pedig nem számítunk fel költséget.

     Üdülési csekket 2012 évben nem fogadunk el. A vacsora és az ital ára tartalmazza a dekoratív esküvői alapterítést a választott színnel, a felszolgálást, és az ingyenes parkolót.

Kérjen információt, ajánlatot.